Az Év Projektje díj tükrözi az ország, a gazdaság helyzetét?

Melyik az év legjobb budapesti épülete? Szavazz!:

2014 novembere óta két irodaház, egy logisztikai csarnok, egy sportlétesítmény, valamint négy hotel került átadásra Budapesten és vonzáskörzetében.

Ezek közül kerül ki azaz öt ingatlanberuházás, amelyik részt vehet az  Év Projektje díj versenyében. Felvetődik a kérdés, hogy a lista összetétele, ezeknek az ingatlanberuházásoknak a mérete, helye, funkciója tükrözi egy város, egy ország fejlődését. Következtethetünk-e az ország, gazdaság jelenére, jövőjére?

  • A szavazáson mindössze 8 épület szerepel. A magyarázat szerint Budapesten és vonzáskörzetében 2014 novembere óta ezek kerültek átadásra. Az elmúlt időszak legnagyobb beruházásai stadionok voltak ( pl. Goupama 2014 augusztusában került átadásra),  hogy-hogy csak a Tüskecsarnok szerepel ezen a listán?
  • A funkciót tekintve,  4 hotel, 2 irodaház, egy logisztikai központ és  egy csarnok van a szavazáson szereplők között. Nyílván, ezek a beruházások tudnak a leglátványosabbak lenni, itt lehet alkotni, ezek azok a beruházások, amelyek egy átlagos olvasó által is értekelhetőek. A lista 50 %-át a 4+* hotelek teszik ki. Nem csoda. A turizmus muníciót kapott a low cost repülőtársaságok, az Emirate, a Qatar megjelenésével,  és a szállodaipar sincs a különadókkal terhelt iparágak között.  Sokat mondó, hogy szinte az összes beruházás szolgáltatásokhoz kötődik.
  • A logisztikai központ és az egyik irodaház kimondottan külföldi vállalkozás (DB Schenker, GE) kizárólagos használatára épült. – Nem magyar, hanem külföldi vállalkozások fejlesztése, fejlődése áll mögötte. GE – mint az állam stratégiai partnere, a legnagyobb munkáltatók egyike- 1000 munkahelyet létesített az elmúlt egy évben a szolgáltató központjaival.
  • Csak budapesti beruházás szerepel a listán. – Zavarba ejtő. Nem tudni, hogy a vidék azért nem került be, mert csak ennyit nomináltak, vagy csak Budapestet és vonzáskörzetét akarták megversenyeztetni? Vagy vidéken nincsenek beruházások?  Jól láthatóan a díj kiírói is zavartban voltak, mert nem tudták eldönteni az év legjobb ingatlanfejlesztése vagy az év legjobb budapesti épülete lenne a kérdés célja. Valljuk be, nem mindegy, amikor az ország 80%-a vidéken él.

Szavazz! Melyik az elmúlt év legjobb ingatlanfejlesztése?A legjobb 5 közül a Portfolio Property Awards résztvevői választhatják ki a végső győztest november 24-én. Melyik az év legjobb budapesti épülete?

  • A hotelek mindegyike  belső, pesti kerületekben került kialakításra (V., VI., VII., VIII).  Igen, a turisták kizárólag Budapestre kiváncsiak és a nemzetközi érdeklődésre számottartó programok (Sziget, Forma 1) is mind Budapesten vannak.

Gratuláljunk a feni beruházások és szavazzunk a kedvencünkre, ha van hozzá kedvünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.