Kopátsy Sándor PG 2015 07 04
A lakásárak árulkodók
Előbb az alapján, majd az amerikai pénzügyi válság alapján ismertem fel az inflációmérés hibáját. Mindkét esetben a lakásáraknak a fogyasztói áraknál sokkal gyorsabb emelkedése volt jellemző. Mindkét esetben a jegybank a pénzteremtés igényét a fogyasztói árakhoz igazította. Azt azonban nem vették tudomásul, hogy az lakásárak pénzteremtést is jelentenek, a lakossági hitelek fedezete elsősorban a hitelkérő ingatanának az ára. Vagyis bankok a lakossági hiteleket az ingatlan árakhoz viszonyítják. A lakosság is úgy érzi, hogy gazdagabb lett, bátrabban vehet fel hiteleket. Ezért a jegybankoknak számolni kell azzal, hogy mennyivel nő a lakosság hitelállománya.
Ezzel szemben a gazdaságpolitika alakítói csak a jegybank által kibocsátott pénzmennyiséget tekintik emissziónak. Becslésem szerint, mindkét esetben a bankok ingatlanra kibocsátott hitelei nagyobb vásárlóerőt növeltek, mint a jegybanki emisszió.
E tapasztalatok alapján a holnapi görög népszavazás előtt, megnéztem, hogyan alakultak egyrészt az elmúlt évben és 2008 óta a lakásárak Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban. A két áremelkedési adat Görögországban -6.1 és -38.5, Spanyolországban -0.2 és -30.3, Olaszországban -3.8 és -16.9 százalék volt. A talált statisztikában 24 ország között Portugália ugyan nem szerepelt, és közöttük mind a két adat a három említett mediterrán országon kívül csak Franciaországban volt negatív, de ott kis változást mutatnak. A három mediterrán országban, mivel az euró övezet tagjai nem volt jegybanki emisszió, de 2008 előtt felpumpált lakásárak mögött a külföldieknek eladott államkötvény volt a fedezet.
Nem tudom, hol voltak Brüsszelben, az Európai Fejlesztési Bankban és Németországban a szakberek, hogy nem látták, miből költekeznek a mediterrán országok.
Azt is látni kellett volna, hogy ezek az országoknak nemcsak a kultúrájukat, de a politikai elitet is jellemzi a nagy kockázatú hitelfelvevés. Ráadásul ezek a saját hitelképességüknél lényegesen kisebb kamattal vehetnek fel hiteleket, mert mögöttük ott láthatják a gazdag és takarékos tagállamok garanciáját. Azt is látni kellett volna, hogy a felelőtlen hitelezők elsősorban éppen az ő bankjaik, nyugdíjpénztáraik, amelyek megrészegültek a hazai államkölcsönnél sokkal magasabb kamatnak. Ezek birtokában van több mint 2.000 milliárd nagyrészt behajthatatlan mediterrán államkötvény.
Ma hallom a televízióban, a görög pénzügyminiszter nyilatkozatát, hogy az euró övezetnek trillió eurókba fog kerülni, ha nem segítenek Görögországon. Ezt ugyan tudják Brüsszelben és Berlinben, de a hitelezők is, de senki sem meri kimondani, hogy itt valóban trilliós reménytelen adósság lóg a levegőben.
Ráadásul ezt a lavinát már nem lehet megállítani, bárhogyan döntenek holnap a görög választópolgárok.
A gazdaságtörténet legnagyobb válságát azok, elsősorban Németország illetésesei hozták létre, aki eddig azzal büszkélkedtek, hogy az ő művük az euró övezet. A művük helyett a bűnük a helyes kifejezés.