Isten malmai nem őrőlnek gyorsan, de végre ez is bekövetkezett. A Otthon Melege Program társasházak, lakásszövetkezetek komplex energetikai felújítását támogató, 2015 februárjában meghírdetett pályázatát lezárták, tudhattuk meg a HVG-ből. Az 500 pályázatból 447 felelt meg az előírásoknak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel a keretemelés mellett döntött, így a 10 milliárd forint forráskeret helyett 11,8 milliárd forint támogatást nyújt. A forrás 14 ezer háztartásban összesen 23,9 milliárd forint összegű fejlesztés megvalósítását segíti, átlagosan a beruházási költségek felével.
Az alprogramra a minimum 5, de legfeljebb 60 lakásos, 1946 után épült, 2006. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, távfűtéssel, házközponti fűtéssel vagy lakásonkénti egyedi fűtéssel rendelkező – társasháznak vagy lakásszövetkezetnek minősülő -lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhettek támogatást. Az állami támogatás mértéke – a megvalósítandó fejlesztéstől függően – az energetikai tanúsítvánnyal igazolt minden megtakarított széndioxid egységre 750-950 forint közötti összeg. Az elnyerhető támogatás mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50 százalékát.