Mykonos, a görög életérzés kimaxolva

Közismerten jó adottságai vannak Görögországnak. 3054 sziget, 14-15.000 km hosszú tengerpart, türkiz színű, kristálytiszta víz, fantasztikus strandok, rengeteg napsütés.

Görögországban két évszak van, a nyár és az összes többi

Úgy tartják a görögök, hogy Görögországban két évszak van. A nyár és az összes többi. Nem meglepő. A görög nyár csodálatos. A nappalok hosszúak és melegek, így az életstílus is ehhez igazodik. A görögök, ha tehetik a nyarat a tengerparton töltik, de legalábbis a szabadban. Kiülnek a teraszokra vagy partiznak, jókat esznek, lehetőleg nagy társaságban. Akármelyik pontján is járunk Görögországnak, ez a görög életérzés azonnal beszippant, de be kell vallani, vannak olyan ikonikus helyek, ahol ez még erőteljesebben jelen van. Ilyen az elit partiszigetének tartott Mykonos. No, nem a partik miatt, hanem a következetes görögös stílusjegyek miatt.

Görögös stílusjegyek csúcsra járatva

Festett járdakövek

Mykonos belvárosa folyamatos mosolygásra készteti az ott sétálót a körberajzolt terméskőjárdák miatt. Egész nap ragyog, csillog a járda fehér festése. Ha különböző napszakokban végigsétálunk, láthatjuk mennyi munka van emögött. A járdákat folyamatosan festegetik, javítják, minden reggel felmossák. Egyébként a titok az utcajelzések felfestésére használt kimondottan strapabíró, fényes fehér festék.


Színes ablakok, ajtók

A tenger kék színének ezer árnyalata, olykor a homok vagy a virágok színe tükröződik vissza az utcaképben, köszönhetően, hogy minden ajtó, ablak színesre festett. Az új házakon épp úgy, mint a régieken. Az egyedi színek alkalmazása vibrálóvá, mégis egységessé teszi nem csak az utcaképet, de az egész városképet.


Kockacukor házak

A fehérre festett ház nem görög védjegy, hiszen az arab országokban, Lisszabonban is találkozhatunk vele, (ellentétben az olasz, spanyol, francia mediterrán színezéssel), de ilyen fegyelmezett használata még Görögországban sem mindenütt jellemző. Az új házakat, vagy a terméskővel díszített házakat épp úgy fehérre festik, mint a régieket. Legyen az szálloda, étterem, bolt vagy magánház. Olyan egységes városképet varázsolnak, hogy valami elképesztő.


Teraszok

Stílusosak és tiszták a görögös színben pompázó teraszok. A boltok előtt. Az utcán. A sétányon. A B&B előtt. Színes párnákkal vagy bútorokkal. De ezért sokat tesznek. A párnákat, olykor a bútorokat is minden éjjel, zárás után beszedik, hogy nyitás előtt a lesöpört, lemosott teraszra tegyék. Minden egyes virágtartó, mécses csak tisztán, letörlés után kerül vissza.


Sétányok

A korzó a főváros régi kikötője körül a legszebb, de a régi kikötő buszmegállójától a jellegzetes 6 malomig szinte a parton lehet végig sétálni és minden napszakban valami különlegeset nyújt. Délelőtt a tenger türkiz színben ragyog, este a naplementét nézhetjük szinte bármelyik pontjáról, éjjel a város csillogó fényeit.


Strandok

A tenger mindenhol a türkiz és kék különböző árnyalataiban pompázik, a víz és a part tiszta. Még Mykonos városi strandja is szinte tökéletes. De a méretes jachtok nem emiatt állomásoznak a sziget körül. Mykonos Ibizával versenybe szálló elitbulis reputációját a Paraga beach és a Pinky beach között fekvő Scorpios tengerparti klubnak is köszönheti, de négy éve szomszédot és versenytársat kapott. A Paraga beachen kialakított Sant Anna tengerparti klub szintet lépett. Ez a Balaton Sound és a Lupa Beach luxus metszete, ahol a tenger és a több, mint 2000 nm-es sós vizes medence mellett szinte éjjel-nappal (kivéve, ha a COVID19 miatt átmenetileg lekapcsolják a zenét) DJ-k adják a zenei aláfestést. A kényelmet a tengerparti vagy a medence körül kialakított pihenőhelyek (ágyak, privát gazebók, a privát, saját bárral és komornyikkal rendelkező szigetek, vagy a saját fürdőszobával rendelkező víz alatti szobák) no és a sok mindenre kiterjedő szolgáltatás. Hagyományosabb tengerparti strandélményt jelent a Paradise beach és a Super paradise beach, ahol a víz, a part és a szolgáltatás szintén kifogástalan, elegáns, de kevésbé nagyvilági. Igaz az este itt is bulivá alakul a tengerparti bárban.

Díszlet

A tenger kékje, a történelem jelenléte, a város kontúrja ad hátteret a vibráló tömegnek.


Görögországi ingatlanok iránt érdeklődök ezeket is elolvassák

  • Island hopping a görög szigeteken- KISOKOS
    A szigetjárás legkritikusabb az élvezetes utazási menetrend összeállítása, ami sok gyakorlati kérdést vet fel.
  • Island hopping Görögországban
    Aki a görög szigetek valamelyikén venne ingatlant, akkor a terepfelmérés talán legkellemesebb módja az island hopping, amivel szisztematikusan vagy ötletszerűen fedezhetjük fel a szigetek városait, tavernáit, strandjat.
  • A megfizethető álom, Görögország
    Görögországot a végtelen türkiz színű, sok esetben homokos, kavicsos tengerpartok, a fantasztikus nyarak, a napfényes tavaszok és a könnyű megközelíthetősége tette népszerűvé az elmúlt évtizedekben, de az elmúlt 2 év bizonyította, hogy kellemes és biztonságos úticél, ahonnan a távmunka sem megoldhatatlan. Különösen igaz ez a Thesszaloniki és a Halkidi-félsziget tengerparti területére. A Budapesttől 1200 km-re…Read More / További részletek→
  • Hol vásároljak külföldön ingatlant?
    Hol vásároljunk ingatlant kérdésre nincs egyértelmű válasz, hiszen a helyszín mindig szorosan összefügg a kockázattűrő képességünkkel, a rászánható összeggel, a vásárlás céljával, a logisztikai előnyökkel, a lehetséges hozammal és a személyes preferenciánkkal.
  • A görög ingatlanárak további emelkedését jósolják
    A lakáscélú ingatlanok piaca a növekedés új szakaszába lépett, mert a görögök vásárlási kedve ismét megnőtt.
Scroll to top