8 dolog, ami csak Albániában létezik

Albánia történelmi helyei, óvárosai, természeti adottságai különlegesek, bizonyos dolgokban egyedülállóak. Fantasztikus hegyei, kristálytiszta, türkizkék tengere, hosszú homokos tengerpartjai vannak.

Az ország átlagos tengerszint feletti magassága 708 méter, az 70 -100 km szélesen elnyúló, öt eltérő arculatú hegyvonulatra ( Délen: Pindus és Ceraunian, Keleten: Skanderberg, Északon: Korab és a Dinári) tagozódó hegyvidéke, 45, 2000 méternél magasabb csúccsal rendelkezik. A tengerpartja 427 km hosszú. Északon, az Adriai-tenger mentén 273 km homokos, délen, a Jón-tenger mentén 154 km hosszú, kavicsos öblökkel szabdalt sziklás tengerpart húzódik. Bárhová utazunk a múlt különleges emlékeibe utazunk, Berattól Gjirokasterig, Borshtól Ponto Palermóig.

Úgy tűnik a korábbi évszázadok építészete nagy harmóniában van a természettel, viszont az elmúlt évszázadban az ember alkotta építmények elmaradt a természeti adottságok színvonalától, a jellegzetes, újra és újra előbukkanó városrendezési, építészeti „megoldások” mintha nem lennének harmóniában a természettel. Először talán nem is értjük, hogy mit látunk, majd nem csak felfogjuk a látványt, hanem előbb-utóbb magyarázatot is keresünk rá. Íme a számunkra legszembetűnőbb, ilyen formában szinte csak Albániába fellelhető egyedi jegyek:

1.Egy nagy falu Tiranától Gjirokasterig

Még meg sem érkezünk Albániába, szinte az első dolog ami feltűnik, amikor a repülő ablakán kinézünk, hogy milyen apró parcellákra tagolódnak a mezőgazdasági területek. Az autóból viszont már azt is észrevesszük, hogy szinte minden telekhez tartozik egy-egy épület, olyan érzetet keltve, hogy Tirana elővárosa szinte Gjirokasterig tart.

Ez a meghökkentő látvány az 1991 évi rendszerváltáskor elfogadott privatizációs törvény eredménye, amikor az 1946-ban szövetkezetekbe bevitt földeket privatizálták. A többi volt szocialista országgal ellentétben Albániában nem a szövetkezesítési előtti birtokviszonyt rekonstruálták, hanem egy olyan tulajdonosi szerkezet jött létre, ami előtte sosem volt. A földosztás során mezőgazdaságból élő falusiak között többé-kevésbé egyenlő arányban osztották szét a földeket.

Ma egy átlag farm 1,2 hektár, ami 3-4 részből áll. A 700.250 hektár földnek 354.000-375.000 tulajdonosa van. Alig 10 %, akinek 2 hektárnál nagyobb a földje. Mindenki ragaszkodik is a közel 30 éve ingyen megszerzett földjéhez. Sokan olíva ültetvényeket, kertészetet hoztak létre rajta, állatokat tartanak, de elég sokan -állítólag engedély nélkül- hatalmas családi házakat, benzinkutakat, hoteleket építettek. Meglehetősen szokatlan az összefüggő tanyarendszer.

2. Torzók, befejezetlen házak

A városokban, út szélén álló torzók a 90-es évek nemzeti piramisjátékaiból elindult építkezési lázból maradtak itt.

Amikor a 90-es évek rendszerváltásakor az Albán állam elindult a piacgazdaság, a demokratikus intézményrendszer, a magántulajdonon alapuló kapitalista gazdaság kiépítése irányába, volt egy átmeneti időszak, amikor még hiányoztak a magántulajdonra, befektetésekre vonatkozó szabályok és tapasztalat, viszont megjelentek a joghézagot felfedező, jó befektetéseket ajánló csalók.

A magas megtérülést kínáló cégekbe befektető naiv emberek, a remélt haszon reményében építkezésekbe kezdtek, nem egyszer szabályozás alá nem tartozó területeken. Amikor a vagyon nélküli, piramis sémát építő cégekbe történt befektetésüket elveszítették, nem tudták az egyébként sem szabályos építkezéseket befejezni. Állítólag 1996-97-ben, a piramisjáték csúcsán a GDP felét tette ki a csalás nagyságrendje. Ennek a szomorú időszaknak a mementója a sok torzó, befejezetlen épület.

3. Hiányzó ablakok, falak

4. Ráépítések

Ez is a szűrrealitás kategóriája. Két típusa van. Van amikor lélekben, szakmailag felkészülnek a vertikális bővítésre és a kilógó vasak jelzik a jövőbeni szándékot. Van amikor a helyszínt sikeresnek, fontosnak, no és telek hiányában pótolhatatlannak ítélik meg (mint egy tengerparti épület esetében) és egy már régóta befejezett, lakott épületre húznak rá még egy-két szintet. Jó esetben ez a vertikális toldás nem stílus törő, de úgy tűnik az sem zavarja őket, ha igen. Az örök panoráma kategóriája egy tartalommal meg nem tölthető fogalom. Végül is, miben más ez mint a párizsi manzárdok esetében?

5. Külső lépcsők

Gondolom ez a praktikus építkezéshez kapcsolódó ötlet. A több lépcsőben befejezett szintek (haha… ez jó), több lakásos házak így oldhatóbbak meg a legpraktikusabban.

6. Sasok, oroszlánok

Szeretik a figurális díszítéseket. Tetőn, kerítésen, korláton… mindenhol. Falun, városban, tengerparton, hegyekben. Mindenütt népszerű. Legjobban a sast, de ez valahol meg is magyarázható, hiszen a zászló, címer része. Az oroszlánok már valami más esztétikai kategória keretében jelennek meg.

7. Furcsa alakú épületek

A világ ki van éhezve az egyedi élményre, ami az építészetben is tükröződik. Íme két albán példa. Amikor a szárazföld közepén egy negyed utasszállító hajó pompázik. Nem szálloda, nem bolt, csak egy lakóépület. Azt gondolnánk, hogy szeretnék elfelejteni a hidegháborús-bunkeres eszement bezárkózott korszakukat (lásd következő pont), de nem. A bunkerek formavilága visszaköszön egy tengerparti osztriga étteremben. Amit amúgy a Google térképen dicsérnek. Mármint a tengeri herkentyűk miatt. Tulajdonképpen vicces.

8. Bunker- az albánok kerítése

A bunkerek Albánia II. világháborút követő történetével függnek össze, amikor a kommunisták kerültek hatalomra. Enver Hodzsa, a fasiszták ellen harcoló katonából vált elnök vaskézzel irányította 40 évig az országot. Ahogy a helyiek mondják, Sztálinabb volt Sztálinnál, és a hatalomféltése odavezetett, hogy Albánia szépen lassan minden baráti országgal- Kína, Jugoszlávia, Szovjetunió-megszakította a kapcsolatot.
Mivel Albániának barátai nem maradtak, ezért a határokat teljesen lezárták, titkos rendőrséget építettek be mindenhova és napi szinten emlékeztették az albánokat, hogy ébernek kell lenni. A görögöket, jugoszlávokat, no és a NATO-t különösen veszélyesnek minősítették.

A bunkerizáció ötlete egy 1964-es Észak-Koreai baráti látogatás után fogant meg először Enver Hodzsában, majd az 1971-es Észak-Koreai látogatás véglegesen meggyőzte az ötlet nagyszerűségéről.

Bár bunkerek felállítását már 1967-ben elkezdték, a teljes körű bunkerizációs programot 1975-ben hirdette meg és az aktív hazavédelem jegyében elrendelte, hogy minden 11 albánra legyen egy. Szegényeknek enni sem volt mit, olyan kevés volt az élelmiszer, de bunkert azt építtettek velük. Az utolsót 1983-ban építették, összesen 750.000 bunkerrel szórták tele az országot. A tengerpart mentén egy komoly sávot alakítottak ki, hogy kerítésszerűen védjék Tiranát a betolakodóktól, így nem csoda, hogy a tengerparton ma is különösen sok van ezekből az apró 1-2-3 személyes bunkerekből. Igazán fel sem lehet állni bennünk, olyan kicsik. Készültek nagyobbak is. Sőt állítólag a kormánynak akkorát építettek, hogy egy falu belefért volna.

Viszont nagyon szép az utóéletük. Van amit nászutaslakosztályként, vagy pásztorórákra ki lehet bérelni.

Az albán bunkerek a hatalomvágy, a nacionalizmus és paranoia mementói. Emlékeztessen bennünket arra, hogy egy nemzetnek sem szabad besétálni ehhez hasonló zsákutcába.

Ha albán ingatlanbefektetésen gondolkodik:

Albánia a magyarok látókörébe az elmúlt két évtizedben tudott bekerülni, amelyre ráerősített a magyar és az albán kormány által támogatott, ezért elég olcsó WizzAir járat Tiranába. Persze, mi kalandvágyó magyarok kocsival, busszal, vagy Korfuból hajóval is kaphatóak vagyunk egy jó kirándulásra. Berat, Gjirokastra, Tirana izgalmas látnivalói ellenére ingatlanbefektetési szempontból a tengerpart lehet érdekes. A tiranai repülőtérről 30-40 perc alatt a tengerpartra érhetünk. Itt érhetjük el a jelentős kikötő várost, Durrest, Albánia második legnagyobb városát. Az  ország legrégebbi városa az Adriai-tenger partján, egy homokos tengerpartú öböl csücskén fekszik, Rómával egy vonalban, ahol a nappali középhőmérséklet még januárban sem esik 8 fok alá. A rendszerváltás óta a Durrestől induló közel 30 km hosszú partszakasz nagy változáson ment keresztül, a falusias környezetet felváltották a hotelek, apartmanházak, a partszakasz infrastruktúrája egyre szebb és fejlettebb. Nyilvánvalóan sok szempontból nem összevethető például a Francia Riviérával, de éppen ezért élvezhetjük azt a különleges pillanatot, amikor közvetlen tengerparti apartmant vásárolhatunk egy olyan helyen, ahol a négyzetméter árak a pesti panel árak alatt vannak, ahová másfél óra alatt odaérhetünk (na jó, reptéri transzfer, becsekkolással együtt 3) és nagy valószínűséggel egy árrobbanás előtti piacra léphetünk.