Melyik lakásra igényelhető a lakásfelújítási támogatás?

Senki ne készüljön arra, hogy  2021. január 1.-ig minden szabály világos és egyértelmű lesz a lakásfelújtási támogatással kapcsolatban, de azért próbáljunk felkészülni, amennyire csak tudunk.  Például abból, hogy melyek a lakással kapcsolatos feltételek, ha a lakásra szánt felújítást költségeit vissza szeretnénk igényelni lakásfelújítási támogatás formájában.

  • Az igénylőnek tulajdonosnak kell lennie a lakásban. Sőt, az igénylő és a támogatás során figyelembe vehető gyermeke a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50 százalékos mértékű tulajdoni hányaddal kell, hogy rendelkezzen. Ez alapján elesnek a támogatástól azok, akik a nagyszülők tulajdonában lévő ingatlanban élnek, esetleg albérletben vagy önkormányzati bérlakásban laknak. A haszonélvezeti jog ugyanakkor nem jelent gondot: ha az igénylő a tulajdonos, és a nagyszülő a haszonélvező, akkor nincs akadálya az igénylésnek.
  • Az igénylőnek és a gyermeknek a lakásban is kell laknia legalább egy éve,  amit lakcímkártyával kell igazolni, de ez az előírás nem vonatkozik azokra az ingatlanokra, amelyeket 1 éven belül vásároltak meg, valamint azokra a családokra sem, ahol a gyermek 1 éven belül született.
  • A lakás lehet újépítésű is, mert  újépítésű ingatlanok esetében is igényelhető a felújítási támogatás. Azaz, ha a a frissen átadott lakás felszereltsége, a vételi szerződéssel összhangban nem teljes és hiányzik  a konyhabútor, redőny vagy éppen klíma,  akkor ezek utólag is beszerelhetők, a költségek maximum 50 százalékát, legfeljebb 3 millió forintot pedig akár vissza is igényelhetjük.

Szakembert keres?

Ha az ötlet megfogant, az alábbi területeken kérheti segítségünket.

Festés
Villanyszerelés

részletek -->

Csatornakamerázás
Ügyvéd/ingatlanátírás

részletek -->

Finanszírozás/CSOK

részletek -->

Biztosítás

részletek -->

Scroll to top